2009. évi rangsoreredmények
2009. 12. 19.
A Magyar Birkózó Szövetség 2009-től a diák és serdülő korosztályban az országos bajnokságokra feljutásos rendszert (rangsorversenyek) vezetett be a következők szerint:
Mindkét korosztályban és fogásnemben 4-4 rangsorversenyt írtak ki. Tavasszal egy-egy rangsorverseny került megrendezésre, ősszel 2-2 rangsorverseny, majd ezt követte a 4. rangsorverseny az OB. Az első három rangsorverseny első 16 helyezést elért versenyzője pontokat kapott a következők szerint:
1.hely: 24 pont, 2.hely: 20 pont, 3-3. hely: 16 pont, 5-5 hely: 12 pont, 7-16 hely: 10-1 pont. Az első három rangsorversenyen kapott pontok összesítése alapján az 1-16 helyezés jutott be OB-kra, ezért egy rangsorversenyen kötelező volt az indulás. Az Országos bajnokság rangsor pont szorzója 1,5 szeres volt.
Ezen kívül a rangsorversenyeken szerzett pontok év végi összesítését követően megállapításra kerültek az arany, ezüst és bronzjelvényes versenyzők mindkét korosztályban és fogásnemben súlycsoportonként, a következők szerint:
A súlycsoportok 1-2. helyezettje aranyjelvényes, a 3-4. helyezettje ezüstjelvényes és az 5-6. helyezettje pedig bronzjelvényes versenyző lett.
A diák korcsoportban az arany, ezüst és bronzjelvényeink az alábbiak szerint alakultak:
Kötöttfogás:
aranyjelvényes: Kajtán Olivér 35 kg
ezüstjelvényes: Kovács Márk 32 kg
Bódis Milán 38 kg
Horváth Barnabás 55 kg
Rácz Márkó +75 kg
Szabadfogás:
aranyjelvényes: Kajtán Olivér 35 kg
Horváth Barnabás 55 kg
ezüstjelvénye: Kovács Márk 32 kg
Serdülő korcsoport:
Kötöttfogás:
aranyjelvényes: Kovács Bence 47 kg
Szabadfogás:
aranyjelvényes: Kovács Bence 47 kg
A diák korcsoportos Kajtán Olivér és a serdülő korcsoportos Kovács Bence mind kötöttfogásban, mind szabadfogásban aranyjelvényes lett!
Kadettől felnőtt korosztályig az összes válogató verseny rangsorversenyként szerepelt. Ezek alapján a versenyzők pontokat kaptak a következők szerint: 1-6 hely: 7-5-4-4-2-2 pont. Az OB rangsor pont szorzója 1,5 szeres volt. A rangsorversenyeken szerzett pontokat év végén összesítettük és a pontok alapján megállapítottuk az arany, ezüst és bronzjelvényes versenyzőket mindegyik korosztályban és fogásnemben súlycsoportonként.
A súlycsoportok 1-2. helyezettje aranyjelvényes, a 3-4. helyezettje ezüstjelvényes és az 5-6. helyezettje pedig bronzjelvényes versenyző lett.
Kadet korcsoportos eredményeink:
Kötöttfogás:
aranyjelvényes: Kovács Bence 46 kg
ezüstjelvényes: Halasi Dániel 85 kg
Vadkerti Tóth Viktor 100 kg
Szabadfogás:
aranyjelvényes: Vadkerti Tóth Viktor 100 kg
ezüstjelvényes: Kovács Bence 46 kg
Halasi Dániel 85 kg
Kovács Bence a serdülő korcsoportos aranyjelvények mellé, kadet korcoportban is begyűjtött egy arany-, és egy ezüstjelvényt!
Junior korcsoportos eredményeink:
Kötöttfogás:
aranyjelvényes: Knipli Csongor 50 kg
ezüstjelvényes: Borsos Dávid 55 kg
Női rangsorok:
Diákok:
ezüstjelvényes: Kiss Alexandra 40 kg
bronzjelvényes: Kiss Alexandra 45 kg
Serdülők:
aranyjelvényes: Tóth Patrícia 47 kg
ezüstjelvényes: Banicz Vivien +57 kg
Felnőttek:
bronzjelvényes: Balázs Brigitta 72 kg
Az időközben birkózó pályafutását Kaposváron befejező Galambos Ramóna a diákok között 55 kg-ban aranyjelvényes, míg a serdülők között 52 kg-ban ezüstjelvényes lett.
A felsorolt versenyzőknek legalább ilyen sportsikereket kívánunk a jövő évre is, a többiek pedig húzzanak bele és vegyenek példát róluk!


Hozzászólások áttekintése
Nincs hozzászólás