Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kadet kf. és leány szf. rv. Kaposvár

2011.05.08

A Kaposvári Városi Sportcsarnokban rendezték a kadet kötöttfogásúak második, a leányok részére pedig a harmadik rangsorversenyt. A megnyitón köszönthettük Repka Attila és Komáromi Tibor mellett a jelenkor kiválóságait is, hiszen Lőrincz Tamás, Bácsi Péter és Fodor Zoltán is Kaposvárra látogatott.

A hazaiak mindent megtettek a kiváló rendezésért, az országban először élő, webkamerás közvetítést láthattak az érdeklődök az internetes oldalunkon.

Tóth Patrícia, Kovács Bence és Halasi Dániel számára nagy volt a tét, hiszen ők a válogatottságért küzdöttek. A versenyen a teljes magyar élmezőny mellett a cseh, a horvát és a szlovák válogatott is szőnyegre lépett.

A 46 kg-ban Popovics Alex két-két győzelem és vereség után a harmadik helyen végzett.

Az 50 kg-ban Kovács Bence az első győzelem után vereséget szenvedett az első rangsorversenyt megnyerő dorogi ellenfelétől, és a kisdöntőben megszerzett győzelem után bronzérmes lett. Bak Barnabás ebben a súlycsoportban az ötödik helyen végzett, akár az 58 kg-ban birkózó Farkas András is.

Cserpán László a 69 kg-ban, Farkas Balázs pedig az 58 kg-ban végzett helyezetlenül egy-egy vereség után.

Halasi Dániel a 100 kg-ban egy győzelem után az elődöntőben vereséget szenvedett egy szlovák versenyzőtől, és a végén Bencéhez hasonlóan a harmadik helyen végzett.

A leányoknál a 49 kg-os súlycsoportban Tóth Patrícia begyűjtötte harmadik győzelmét, Bubori Dorina pedig az 56 kg-ban két-két győzelem és vereség után a harmadik helyen végzett.

Eredmények:

46 kg III. helyezett: Popovics Alex

50 kg III. helyezett: Kovács Bence

              V. helyezett: Bak Barnabás

58 kg V. helyezett: Faras András

100 kg III. helyezett: Halasi Dániel

leány 49 kg I. helyezett: Tóth Patrícia

         56 kg III. helyezett: Bubori Dorina

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.