Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Serdülő kf csb Orosháza

2011.10.23

Az őszi kötöttfogású szezon első versenyét, a serdülő kf. csapatversenyt Orosházán rendezték. A mérlegelés reggel 8.30-kor kezdődött. Sem a szervezőket, sem a szövetséget nem érdekelte az, hogy lehet olyan csapat, aki 300 km-t is utazik a verseny napján.

A magyar birkózás anyagi helyzete sem elég rózsás, minden egyesület meggondolja, hogy egy 15 fős csapatot a verseny helyszínén altasson, etessen. A kaposvári csapat 4 órakor kelt, és a mérlegelés lezárása előtt ért a helyszínre. Egyetlen súlyproblémás versenyzőnknek így lehetősége sem volt súlyát rendezni.

Ennél a szervezésnél már csak a bírói közreműködés volt gyengébb. A 3. szőnyegen a két Szabó, a tatabányai Robi, és a szegedi Attila megint nem állt a helyzet magaslatán. Véleményem szerint - ami más szemében lehet szubjektív álláspont is – döntéseikkel rendre a kaposvári csapatott sújtották, amely befolyásolta a csoport végeredményét is. Ezt a szegedi bíró 3 kaposvári edzőnek a tudomására is hozta.

Csapatunk elsőként a D csoportba került az Eger és a Dorog csapatával együtt. Az Eger elleni győzelmet követően a dorogi csapattól többek között a fent leírtak miatt is vereséget szenvedtünk, és így a csoport 2. helyen végeztünk.

Az 5-8. helyért folyó küzdelemben átgázoltunk az ESMTK csapatán, majd legyőztük a z Abonyt is. Az utolsó fordulóban a csapat a szintén két győzelemmel álló Csepeli BC csapatával birkózott. Versenyzőinken már látszott a korai kelés, valamint a hosszú utazás fáradalma, és a vártnál kevesebb tűzzel és akarással birkóztak. Vereséget szenvedtünk, így csapatunk  a 6. helyen végzett.

 

A csapat tagjai: Kovács Márk, Wertenbach Ádám, Kajtán Olivér, Bódis Milán, Bak Barnabás, Drinóczi Bálint, Cserpán László, Horváth Barnabás, Németh Gergő.